ezüstbe vont holdsugarrr.

bekerültem a milestone consulting programjába, mert láttak bennem potenciált arra, hogy bekerüljek a világ top 20 legjobb egyetemének egyikébe, ami szép dolog tőlük. 100%-os a bejuttatási rátájuk, akit eddig a szárnyaik alá vettek, az bekerült oda, ahová szeretett volna. a felvételi vizsgák és elbeszélgetések alapján úgy gondolták, hogy elég értelmes vagyok hozzá, hogy tartsam a színvonalat. (sőt, a fickó lelkesen felvázolt nekem egy komplett jövőképet, amiben cambridge szociológián végzek, amerikába megyek gender studies mesterképzésre, utána pedig hazajövök a CEU-ba tanítani az addigra kicsit megduzzadt létszámú liberális magyar diáksereget. azt hiszem, azzal sikerült meggyőznöm, hogy teljesen humán irányba szeretnék menni, de a milyen tárgyakból tudnál emelt érettségit tenni kérdésre a magyar és az angol mellett a matekot is megemlítettem.)

szóval hm. hurrá!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

FEL FOGOK ROBBANNI

anyag - antianyag

a dolgoknak visszafelé is kell működniük

jelen vagyok, ha rám néznek, a szemük rám fókuszál, tehát ott kell lennem, vagy valami másnak a helyemen. reménytől terhes pillantások: mi van, ha most...? esetleg...? talán...? végre...?

nincsenek szavaim, rajzolás közben pedig sírok, mint egy csecsemő, mert nem értem

semmi sem magyaráz meg semmit, az orvosi cikkektől kezdve a filmek forgatókönyvéig, keresem a lényeget, még müller pétert is olvastam, de öt oldal után gyomorgörcsöm lett attól a rengeteg szeretettől

(anya egyszer mutatott egy videót, amiben müller péter a szeretetről beszélt, végig kellett hallgatnom és meghatódnom, a szülő szeretete a gyermeke iránt különleges, gyönyörű, én ilyenkor kiabálni és csapkodni akarok, földhöz vágni a porcelántálakat, hogy hol volt a különlegesség, amikor kimentél azon a kurva ajtón)

is it over yet?

can I open my eyes?

Someday I'll be living in a big old city
And all you're ever gonna be is mean
Someday I'll be big enough so you can't hit me
And all you're ever gonna be is mean

 kellene egy jel, egy mondat, egy szó, akármi, a kerti diófát tépő szél, amin elmerengek és hirtelen minden a helyére kerül, a kép kiélesedik

emberek sétálnak az utcán, világok vannak a fejükben. 

kellene némi emlékeztető, ha volna mire emlékeznem

egy apró pötty, hanglejtés, érintés a vállamon, a szoros ölelés, amibe zárhatnának

napi közhely: ha egy hazugságot elég sokáig ismétlünk, igazság lesz belőle

úgy döntöttem, hogy nincs időm a hülyeségeimen gondolkozni. - bam bam bam bam így jár az agyam bam bam bam -

vannak olyan emberek, akik odajönnek hozzám beszélgetni vagy írnak nekem üzeneteket, mert kíváncsiak valamire, ami végtelenül megrendítő, a pozitív értelemben. meglepődök, hogy valaki velem akar lenni, és nem csak arról van szó, hogy beletörődik, hogy ezt dobta a gép.

egyszer majd megtanulom

- bam bam bam bam bam -

 az egyik régi füzetembe elkezdtem képeket ragasztgatni

- bam bam bam -

- bam bam bam - 

- bam bam bam - 

- bam bam bam - 

- bam bam bam - 

                     innen

nézhetem                  és               is, a kulcs a kettő összemosásában rejlik;

                                         onnan

idefigyelj, csak fogd az ecsetet... ne merd elkapni a tekinteted 

jelenteni jöttem, hogy még élek és még mindig beteg vagyok. háziőrizetben big gay weeket tartok, és edukálom magam kora 21. századi amerikai leszbikus tinédzserdrámákból (South of Nowhere) illetve rengeteg minőségi időt töltök mérhetetlenül nyálas és romantikus Kurt/Blaine fanficek társaságában.

mióta egy éve elkezdtem magamat beleásni a feminista írásokba és cikkekbe, plusz kicsit felfejlesztettem a tudományomat a rasszizmus-reverz rasszizmus kérdésben (ami nyögvenyelősen ment, mert túl kellett rajta tennem magam, hogy középosztálybeli fehér ember vagyok), és belekerültem a négy éve tavi gevinson által megindított forgatagba, kicsit elveszve érzem magam a társadalomban. mármint baromi jó, hogy van internet-kapcsolatom és csodálatos filozófiai vitákat tudok folytatni/követni, de ha a való életben ilyen dialógusokat kell megtapasztalnom, az kicsit lelombozó:

én: vettem egy Glamourt, de már az első oldalon úgy felhúztam magamat, hogy abba kellett hagynom az olvasást. mióta feminista netes magazinokat olvasok, nem tudom magam túltenni azon, ami ezekben van

osztálytárs: de hát a Glamour az egy feminista magazin!

én: ezt most nem mondod komolyan.

osztálytárs: dehogynem! csomószor írnak olyan hülyeségeket, hogy "nőnek lenni jó, mert a nők jobbak a férfiaknál"

én: : O
osztálytárs: : O

(...másodlagos megoldás: kevesebb érdembeli beszélgetés az osztály egyik legbeszűkültebb látókörű tagjával)

nagyon érik bennem egy offenzív bejegyzés (mer' egy mérges picsa vagyok, azér'), de még tartogatom magamban a dolgot egy kicsit. egyrészt: nem vagyok biztos benne, hogy az olvasók 100%-ig megértenék, hogy ez csak egy vélemény és nem szentírás (mármint nem olyan értelemben, hogy annak gondolnák, hanem azt hinnék, hogy én meg vagyok róla győződve, hogy nekem igazam van és én vagyok a főmufti, pedig én csak a nézeteimet osztom meg) ((nini, a spellcheck ismeri a "főmufti" szót)), és félek egy kommentáradattól, miszerint szálljak le a magas lóról, mert tapasztalatom szerint az emberek 80%-a nem képes vitatkozni, mert nagyon gyerekiahóra! a közhangulat.

másrészt: nem vagyok biztos benne, hogy mennyire értékelné a b13-as közösség, tekintettel arra, hogy a véleményemben vannak b13-as érintettek is. (kedves havernőimnek üzenem, hogy ne kapjanak a szívükhöz, nincs róluk szó.)

whatever. lehet, hogy tumblr-re írom angolul, ott nincs probléma.

az előző bejegyzés nem valami bensőséges tartalmú, filozofikus szar volt, amit amúgy mindig írok. odakint harminc fok van, péntek, túl vagyok az angol írásbeli érettségin, nincs suli, én meg 1) tegnap délután négytől éjfélig 39.5°C-os lázzal agonizáltam a kanapén 2) ma az egész napot hőemelkedéssel, kényszeresen vízszintes helyzetben anyáék szobájának sötétjébe menekülve töltöttem, dideregve a takaró alatt, romantikus fanficeket olvasva

most van fél nyolc és ez a harmadik alkalom a mai napon, hogy egy órára ülő helyzetbe tudtam magam tornászni

tapsoljatok meg, kurva jó vagyok

kattintsatok ide, ez aranyos

beteg vagyok

fizikailag életképtelen

reszketve ráznám le magamról a jeges karokat, de kitartóan szorítanak

most szépen összepakolok és elmegyek osztálykirándulni komáromba, esztergomba és hazafele visegrádra.

is it over yet?

can I open my eyes?

is this as hard as it gets?

is this what it feels like to really cry?

konstans fejfájásom miatt anya megint vajákoshoz fog küldeni. annyit tudok róla, hogy a macskáját kutyinak hívják.